2010. május 22., szombat

KÍVÁNOK MINDENKINEK ÁLDOTT PÜNKÖSTI ÜNNEPET. AZ SZENT LÉLEK TÖLTSÖN BE MINDANNYIUNKAT EREJÉVEL, HOGY LEGYEN ERŐNK SZERETNI, TŰRNI, CSENDESSÉGBEN LENNI ÉS ŐNÉKI ÉLNI MINDEN NAP.


"És mikor a pünkösd [2 Móz. 23,16.34,22. 5 Móz. 16,10.] napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala.
És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.
És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok."
Csel.2.1-4.

2010. május 19., szerda

Kálcium pótló.

Nemrég olvastam Annuska néninek a bllogján, hogy a mákk keverve mézzel nagyon jó kalcium pótló. A térdem már jó ideje recseg, ropog, az utóbbi időben pedig már igencsak kezdett fájni. Eszembe jutott, hogy mit olvastam, amúgy Ernő bácsi a könyvében is ír róla. Arra gondoltam, hogy egy próbát megér a dolog, megcsináltam a keveréket, és úgy kb. másfél hete szedem, minden reggel éh gyomorra egy evőkanálal. Tényleg hat. Mindenkinek ajjálom. Megszűnt a fájás a térdemben, és nem is recseg annyira. Akinek ilyen problémái vannak, az próbálja ki.

Zab kokh.


Ez a desszert nagyon gyors, és finom is, amiért még szeretem, hogy nem is hizlal. Ajánlom mindenkinek aki szeret egészséges ételeket fogyasztani. A recept itt van. Lehet persze cukorral is készíteni, ezt én is most azzal csináltam. Gyümölcs mehet bele bármilyen. Dzsemmel vagy vanilia öntettel a legfinomabb.

Érdemes meghalgatni.

Nagyon érdekes amiket Orbán Viktor elmond. Ha van időtök hallgassátok meg itt.

2010. május 11., kedd

A buddhizmus olyan tanítás amelynek alapítóját a Buddha megtisztelő névvel jelölik. Felébredett, azaz megvilágosodott. Azt nevezik igy aki a tévelygés ejszakájából ráébredt a megismerés fényére. A budha lényege az, hogy tudását saját erejéböl szerezte meg nem isteni kinyilatkoztatás nem olvasás és nem tanitómester álltal. A Buddha nem valami kívülröl kapott felvilágositás, hanem az emberben magában lejátszódó follyamat végeredménye. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ember teljesen egyedül képes megtalálni az üdvösséghez vezető útat, mert Buddha azt tanítja, hogy a helyes nézet saját elmélkedésünk és mások véleménye álltal jön létre. Ahhoz, hogy egy gondolkodás és gondolkodás menet meginduljon szükség van az útmutatásra, ami lendületet add és végül eljuttatja a célhoz. Buddha maga nem kapta a gondolkodást egy másik buddhától, de viszont ő másoknak lendületet tudott adni. Az az elmélet miszerint bármi újnak a születéséhez legalább két tényező együttműködésére van szükség, a Megváltó felismerése esetében a

2010. május 8., szombat

Nagyon megdöbbentő.




Te mit tettél volna, a gyermek láttán, és persze a siker láttán is? Mi a meghatározóbb a siker, vagy mások élete?

2010. május 6., csütörtök

Kaptam egy díjat Piroskától és Adinátol.
Köszönöm szépen nektek.



A díjhoz tartozó szabályok:

1. Meg kell köszönni a díjat, annak akitől kaptam.
2. A logót ki kell tenni a blogba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom 7 embernek.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagyni náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Magamról mindig nehéz írni.
1. Örök életem van.
2. Boldog feleség és anya vagyok.
3. Szeretek másoknak örömet szerezni.
4. Nagyon érzékeny vagyok, (hamar sírok).
5. Szeretem a rendet (mégis abból van nálunk a legkevesebb).
6. Sütni, főzni, vendégeknek különösen, szeretek.
7. Sokszor vagyok elégedetlen az eredményeimmel.

Küldöm: Jadenak,
Lonának, Eunikának
Mártának,
Klárának
Kiskuktának
Annának.