Tegnap

kimentünk a gyerekekkel kicsit a szabadba, szánkózni nem igazán lehetet, de együtt voltunk, és ez volt a lényeg.

Mintha

nem is lenne iskolás fiam, olyan könnyen veszi az akadályokat. A mateket mindig is szerette, bármikor szivesen számolgatott, nem okozott neki gondot, a román, hát hála Istennek abból a legjobb, úgyanis perfekt beszél a korához képest, a betükkel sincs gond, mert hamar megjegyzi, néha elfogyaszt egy egy ékezetet azért, de ezt szoktuk inkább gyakorolni. Tényleg hálás vagyok Istennek, hogy nem kell folyton nyagassam, mert játszva tanul. Van, hogy az iskolából hazajön, és a feladott versnek már a felét tudja. Ami kicsit nehezebben megy az a tartalom elmondása egy egy mesénél. De gyakorlat teszi a mestert. Mindezt nem dicsekvésként mondtam el, hanem mert tényleg hálás vagyok Istennek. Sok szülővel besszélgettem akik elmondták, hogy milyen gondot okoz a román, mennyit kell tanulniuk, és mégsem érti a gyerek. Tehát, örülök, hogy igy van.