2010. január 5., kedd

Találkozó.

A félix fürdői lelkipásztor és feleségeiknek szervezett találkozó óta, minden hónap első hétfőjén, itt a környéki pásztor családok összegyülünk, mindig más helyen. A tegnap Kémeren voltunk, a Pardi család vendégszeretetétt élvezhettük. Jó volt, csak sajnálom, hogy feleségek közzül csak egyedül voltam, de igy is jó kis alkalom volt. Meg ismertem Matildott erröl az oldalárol is, nagyon házias, vendégszerető, melette nem unatkoznak a vendégek. Jó lenne, ha más alkalomkor a többi feleségek is el jönének, mert nekünk is vannak megosztani valóin egymással. Egymás tapasztalataibol még tanulhatunk is.
Köszönjük Pardi család.

2010. január 4., hétfő

Nézd meg.

Sokan azt gondolják, hogy mennyire szerencsétlenek az életben, pedig csak tenni kellene valamit, hogy megváltozzon az életük, ha te is igy gondolod nézd meg ezt a filmet

Karácsony

-i és egyben Újévi ígém Luk 2,14
Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!

Lehet, hogy sokaknak nem mond semmit, de nekem sokat mondott, és mond most is ha elolvasom. Azt látom magam körül, hogy az emberekböl hiányzik az akarat, bármit is keljen megtenni, nincs meg az akarat az emberekbe, még a gyülekezetbe járókban sem. A jó akarat az meg pláne nagy hiánycik manapság, de a dícsőségvágy az mindenkiben ott van. Az emberiség betegsége, hogy önmagát dícsőitse, és felkellet ismernem magamban is ezt. Kevéss az akratom, föleg a jóakarat bennem, de milyen nagy a dícsőségvágyam. Rájöttem, hogy a dícsőség egyedül Istenné, persze ezt eddig is tudtam, de valahogy mindig szerettem volna magamnak is legalább egy keveset. Ez helytelen, sőt bünös gondolatokra és tettekre késztet. A jóakarat , másszóval, akarni tenni a jót, ez szintén nehézkes, ehez fentröl jövő erő kell, komoly lelki kapcsolat Istennel, komoly ima élet, és komolyan venni és tenni az ígét. Nekem ez a célom, ehez kérem az erőt, és hiszem hogyha igazán akarom, akkor megvalósul. Nahát, most látom, hogy mennyit irtam, ritkán van rá ídőm, de valójában ehez is akarat kell, ugyhogy tanulnom kell, és persze alkalmaznom mindezeket. Imádkozzatok értünk, és gyülekezetünkért ahol szolgálunk. A gonosz mindig meg akar állítani, kell az erő és az imatámogatás amit előre köszönök.

Áldott Újesztendőt mindenkinek.

Elmaradás

-om szeretném bepótolni, most van rá egy kis ídőm. Na szóval, az ünnepet ugy kezdtük meg, hogy a gyerekeket elvittük Szilágycsehbe,ott ugyanis vany egy napközi alapítvány, down szindrómában szenvedő gyerekek részére. mivel az ídén nem tudtunk az itteni gyerekeknek cipősdobozos csomagot rendezni, azt mondtuk, hogy most készítsetek ti. Nagy örömmel vállalták, nagy meglepetésemre még olyanok is akiket nem kértünk meg azok is felajálták, hogy készítenek csomagot. Egy kis müsorral is készültünk, és az ottani gyerekek örömére, és a mieink örömére is elmentünk, nagyon sok élménnyel jöttek haza. Erröl beszurok néhány képet is.

Itt éppen ők verslnek.


A mieink egyik része.

A mieink másik része.

Evelin éppen elmondja a versét.

Ők a beteg gyerekek.

Stefi a kedvenc.
A vendégszeretetüket is megmutáták, és persze ajándékot mi is kaptunk. Nagyon jó, volt. Megtanultam jobban hálát adni gyermekeim egézségéért, mert én annyira természetesnek vettem, hogy az enyémek nem betegek, viszont ez csupán kegyelem.