2009. május 28., csütörtök

Nagyon szép



Ez az ének.

Tényleg igaz?

http://videa.hu/videok/nagyvilag/mit-uzen-a-kultura-pasztorbot-cL06UPzCnnuMj4m4

Másold a linket a keresőbe, másképp nem tudtam betenni, és megnézheted a videót.


Ez a videó kicsit megdöbbentett. Valóban burokba zárt ker. vagyunk, akik nem látnak, és nem hallanak?
Jézus valóban mindenkivel kedves volt, még a parázna nővel is, de mindegyiknek mikor megbocsátotta a bűnét azt mondta, hogy menj el és többé ne vétkezz. A bünösökért jött nem türte meg a bünt senkiben, ez a keresztények feledata. El fogadom azt ha valaki meleg, de miután megtudja, hogy az bűn és mégsem akar megváltozni, akkor semmi köze hívőnek hitetlenhez. Es már az is furcsa az embereknek, ha a keresztények biblikusak, és az is ha nem azok. Akkor mit tegyünk, csakis Isten segithet rajtunk. Sajnos vannak valóban rossz példák, az ilyeneken is könyörüljön Isten.

2009. május 25., hétfő

Kegyelem

számomra, hogy mégis részt vehettem a női csendesnapokon, a hétvégén. Nagyon vágytam elmenni, de mikor be akartunk jelentkezni kiderült, hogy nincs több hely. Most két hete szolt valaki, hogy nem mennék, mert lenne hly, valakik visszamondták, én pedig nagyon örültem, hogy sikerült. Nagyon jó volt számomra, hogy a szelídség volt a fő táma, nekem nagyon meg kell változnom, mert rájötem, hogy még nem vagyok szelid. Egy ilusztráció nagyon tetszet amit az angliai testvér elmondodt a szelidségröl, mégpedig, ha egy gazda azt mondja a kutyájának, hogy gyere ide, az minden vonakodás nélkül engedelmeskedik neki, meg sem fordul a fejében, hogy mást tegyen, mert szereti tiszteli, megbecsüli a gazdáját, no, valahogy ilyen kell legyen a szelíd ember, mert a szelídség megtanit arra, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjek, a szelídség megtanít arra, hogy tiszteljem, szeressem, és megbecsüljem az én mennyei Atyámat. Az ilusztráció lehet, hogy kissé durva, de tökéletesen érthető belőlle az üzenete. Hát én szeretnék szelíd ember lenni, és sajnos egy nappal a konfi utan, már szégyenkeznem kell, mert nem sikerült, de nem adom fel, mert van honan erőt meríteni, és harcolnom kell, hogy elnyerjem a koronát.
Néhány képet is felteszek.












2009. március 24., kedd

Egy megterhelt sziv.




Ezutan a dala utan, Friderika nem sok idore megtert. A dalabol is kitunik, mennyire megterhelt volt.

2009. március 21., szombat

Egy élet a kezedben

Ha a gyerekek kritizálva élnek, megtanulják milyen megbélyegezettnek élni.
Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek, megtanulnak veszekedni.
Ha a gyerekek kicsufolva élnek, megtanulnak szégyenlõsnek lenni.
Ha a gyerekek megszégyenitve élnek, megtanulnak bünösnek lenni.
Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek, megtanulnak türelmesnek lenni.
Ha a gyerekek bátoritva élnek, megtanulnak bizalommal élni.
Ha a gyerekek megdicsérve élnek, megtanulják megbecsülve érezni magukat.
Ha a gyerekek méltóságban élnek, megtanulják az igazságot.
Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat, megtanulnak hinni.
Ha a gyerekek hitelesen élnek, megtanulják, mit jelent szeretni.
HA a gyerekek elfogadva és barátságban élnek, megtanulják megkeresni a szeretetet a világban.

A TE GYEREKEID HOGYAN ELNEK???

Dorothy Law Holtz

Ezt a kis verset ma egy hete kaptuk, a vasárnapiskolai tanitók talalkozóján nagyváradon, nekem sokat mond ez a gyerek nevelésröl, és próbálom gyakorlatba vinni. Tegyétek ezt ti is.