Kétfajtát készítettem, mákosat és zsemlemorzsásat, és, hogy könyebben csusszon citromos vaniliaöntettel tálaltam. Nagyon finom.
2010. január 15., péntek
Konyha trük.
Nudlit készítettem ebédre, és már régóta ugy készítem, hogy nem podrom mert nagyon szaporátlan. Ezt a trüköt azoknak érdemes kipróbálni ahol nudlibol sokat kell csinálni mert nagy a család. A tészta az a hagyományos, én annyit variáltam rajta, hogy tettem hozzá rozslisztet is. Mikor meggyurom utánna egy lisztezet felületen ujnyi vastagra kinyújtom, és derelyemetszővel csikokra vágom, késsel pedig feldarabolom. Lehet, hogy mások is ismerik ezt a modszer de az is lehet, hogy nem. Igy nagyon gyors. Itt vanak a képek.
Kétfajtát készítettem, mákosat és zsemlemorzsásat, és, hogy könyebben csusszon citromos vaniliaöntettel tálaltam. Nagyon finom.
Kétfajtát készítettem, mákosat és zsemlemorzsásat, és, hogy könyebben csusszon citromos vaniliaöntettel tálaltam. Nagyon finom.
2010. január 12., kedd
Az akarat.
Nagyon meghatott ez a videó, Isten mindenkinek tud adni ha akarjuk. Ez a fiatalember akarta. Nézétek meg.
2010. január 5., kedd
Találkozó.
A félix fürdői lelkipásztor és feleségeiknek szervezett találkozó óta, minden hónap első hétfőjén, itt a környéki pásztor családok összegyülünk, mindig más helyen. A tegnap Kémeren voltunk, a Pardi család vendégszeretetétt élvezhettük. Jó volt, csak sajnálom, hogy feleségek közzül csak egyedül voltam, de igy is jó kis alkalom volt. Meg ismertem Matildott erröl az oldalárol is, nagyon házias, vendégszerető, melette nem unatkoznak a vendégek. Jó lenne, ha más alkalomkor a többi feleségek is el jönének, mert nekünk is vannak megosztani valóin egymással. Egymás tapasztalataibol még tanulhatunk is.
Köszönjük Pardi család.
Köszönjük Pardi család.
2010. január 4., hétfő
Karácsony
-i és egyben Újévi ígém Luk 2,14
Lehet, hogy sokaknak nem mond semmit, de nekem sokat mondott, és mond most is ha elolvasom. Azt látom magam körül, hogy az emberekböl hiányzik az akarat, bármit is keljen megtenni, nincs meg az akarat az emberekbe, még a gyülekezetbe járókban sem. A jó akarat az meg pláne nagy hiánycik manapság, de a dícsőségvágy az mindenkiben ott van. Az emberiség betegsége, hogy önmagát dícsőitse, és felkellet ismernem magamban is ezt. Kevéss az akratom, föleg a jóakarat bennem, de milyen nagy a dícsőségvágyam. Rájöttem, hogy a dícsőség egyedül Istenné, persze ezt eddig is tudtam, de valahogy mindig szerettem volna magamnak is legalább egy keveset. Ez helytelen, sőt bünös gondolatokra és tettekre késztet. A jóakarat , másszóval, akarni tenni a jót, ez szintén nehézkes, ehez fentröl jövő erő kell, komoly lelki kapcsolat Istennel, komoly ima élet, és komolyan venni és tenni az ígét. Nekem ez a célom, ehez kérem az erőt, és hiszem hogyha igazán akarom, akkor megvalósul. Nahát, most látom, hogy mennyit irtam, ritkán van rá ídőm, de valójában ehez is akarat kell, ugyhogy tanulnom kell, és persze alkalmaznom mindezeket. Imádkozzatok értünk, és gyülekezetünkért ahol szolgálunk. A gonosz mindig meg akar állítani, kell az erő és az imatámogatás amit előre köszönök.
Áldott Újesztendőt mindenkinek.
Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!
Lehet, hogy sokaknak nem mond semmit, de nekem sokat mondott, és mond most is ha elolvasom. Azt látom magam körül, hogy az emberekböl hiányzik az akarat, bármit is keljen megtenni, nincs meg az akarat az emberekbe, még a gyülekezetbe járókban sem. A jó akarat az meg pláne nagy hiánycik manapság, de a dícsőségvágy az mindenkiben ott van. Az emberiség betegsége, hogy önmagát dícsőitse, és felkellet ismernem magamban is ezt. Kevéss az akratom, föleg a jóakarat bennem, de milyen nagy a dícsőségvágyam. Rájöttem, hogy a dícsőség egyedül Istenné, persze ezt eddig is tudtam, de valahogy mindig szerettem volna magamnak is legalább egy keveset. Ez helytelen, sőt bünös gondolatokra és tettekre késztet. A jóakarat , másszóval, akarni tenni a jót, ez szintén nehézkes, ehez fentröl jövő erő kell, komoly lelki kapcsolat Istennel, komoly ima élet, és komolyan venni és tenni az ígét. Nekem ez a célom, ehez kérem az erőt, és hiszem hogyha igazán akarom, akkor megvalósul. Nahát, most látom, hogy mennyit irtam, ritkán van rá ídőm, de valójában ehez is akarat kell, ugyhogy tanulnom kell, és persze alkalmaznom mindezeket. Imádkozzatok értünk, és gyülekezetünkért ahol szolgálunk. A gonosz mindig meg akar állítani, kell az erő és az imatámogatás amit előre köszönök.
Áldott Újesztendőt mindenkinek.
Elmaradás
-om szeretném bepótolni, most van rá egy kis ídőm. Na szóval, az ünnepet ugy kezdtük meg, hogy a gyerekeket elvittük Szilágycsehbe,ott ugyanis vany egy napközi alapítvány, down szindrómában szenvedő gyerekek részére. mivel az ídén nem tudtunk az itteni gyerekeknek cipősdobozos csomagot rendezni, azt mondtuk, hogy most készítsetek ti. Nagy örömmel vállalták, nagy meglepetésemre még olyanok is akiket nem kértünk meg azok is felajálták, hogy készítenek csomagot. Egy kis müsorral is készültünk, és az ottani gyerekek örömére, és a mieink örömére is elmentünk, nagyon sok élménnyel jöttek haza. Erröl beszurok néhány képet is.
Itt éppen ők verslnek.
A mieink egyik része.
A mieink másik része.
Evelin éppen elmondja a versét.
Ők a beteg gyerekek.
Stefi a kedvenc.
A vendégszeretetüket is megmutáták, és persze ajándékot mi is kaptunk. Nagyon jó, volt. Megtanultam jobban hálát adni gyermekeim egézségéért, mert én annyira természetesnek vettem, hogy az enyémek nem betegek, viszont ez csupán kegyelem.
Itt éppen ők verslnek.
A mieink egyik része.
A mieink másik része.
Evelin éppen elmondja a versét.
Ők a beteg gyerekek.
Stefi a kedvenc.
A vendégszeretetüket is megmutáták, és persze ajándékot mi is kaptunk. Nagyon jó, volt. Megtanultam jobban hálát adni gyermekeim egézségéért, mert én annyira természetesnek vettem, hogy az enyémek nem betegek, viszont ez csupán kegyelem.
2009. december 9., szerda
HOGYAN KÉSZÜLSZ AZ ÜNNEPEKRE?
Ma kaptam ezt a levelet, nagyon tanulsagos, erdemes atgondolni.
"Valamikor a Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak:
" Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak
ezekkel a drága játékokkal?
Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötévesforma lehetett,egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját símogatta a babának és olyan szomorúan nézett.
Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
- "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?"
Az idős hölgy ezt felelte:
- " Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském." Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg elmegy
szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát?
- "Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne, hogy a Télapó elhozza neki."
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
- "Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy."
A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta.
- "A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút, hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett.
Aztán azt mondta nekem:
- "És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen .
Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:
- "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem, van elég."
Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta:
- "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt."
Aztán rám nézett és hozzátette:
- "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná
adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is,hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.De mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát."
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.
Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből - Aztán eszembe jutott
egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány
volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt .
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve alátgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem. És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle."
"Valamikor a Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak:
" Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak
ezekkel a drága játékokkal?
Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötévesforma lehetett,egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját símogatta a babának és olyan szomorúan nézett.
Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
- "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?"
Az idős hölgy ezt felelte:
- " Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském." Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg elmegy
szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát?
- "Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne, hogy a Télapó elhozza neki."
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
- "Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy."
A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta.
- "A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút, hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett.
Aztán azt mondta nekem:
- "És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen .
Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:
- "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem, van elég."
Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta:
- "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt."
Aztán rám nézett és hozzátette:
- "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná
adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is,hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.De mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát."
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.
Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből - Aztán eszembe jutott
egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány
volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt .
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve alátgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem. És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)